Gyerekszobaszínház

Kubik Anna

interjú

Esti Hírlap 1991. I. 19.

 

Shakespeare a kiságynál

Gyerekszobaszínház

Kubik Anna virágos jókedve

 

          Halványan elképzeltem, hogy miről fogom kérdezgetni Kubik Annát. Beszélgetünk majd színházról, színészetről, közérzetről. Kifaggatom, híreket váltunk, esetleg siránkozunk kicsit. Esélylatolgatunk, netán megpróbáljuk megváltani a (színházi) világot. De amint belépek a lakásba és megérzem az utánozhatatlanul finom csecsemőillatot, hirtelen elbizonytalanodom a kérdeznivalóim aktualitását illetően. Három nemzedéknyi hölgy fogad: a szívélyes nagymama (Kubik Anna édesanyja), a kivirult kismama és az orrcsiklandó babaillattal szolgáló, háromhónapos apróság. S míg elnézem, ahogy a színésznő és kislánya kedvesen, a csodálkozás örömével nevetgél egymásra, rájövök, hogy a gyermeknél jelentősebb, fontosabb témánk nemigen lehet.

Belátó bébi

            Jelentem, Csiszár Virág Júlia kékszemű, bűbájosan kopasz, s a combja négy, ennivaló kis hurkából áll. Formás, kecses, szépséges kisbaba. S bár vonzó külsejéről személyesen meggyőződhetek, mindenesetre a fényképei is előkerülnek.

          – Már csak ilyen szülők lettünk... - mondja mosolygósan mentegetőzve Kubik Anna. – Ha letesszük a gyereket az egyik szobában, akkor átmegyünk a másik szobába a fényképeit néze-getni...

          Virág egyébként szépen csendben marad, ha leteszik az egyik szobában. Nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs teremtés. Kifejezetten tekintettel van az édesanyjára: a fellépéseket megelőző éjszakák nyugalmát nem veri fel sírással, s azt az időt is belátóan átalussza, amíg Kubik Anna a Nemzeti Színház szinpadán Gruseként a Kormányzóné gyermekét dajkálja A kaukázusi krétakörben, avagy Rékát és Kisrékát alakitja az Advent a Hargitán előadásában. Az altató esti meséről – akárcsak a fürdetésről – az édesapa, Csiszár Imre gondoskodik. S színidirektor és rendező lévén ugyan mit mesélne a gyermeknek, ha nem a drámairodalom gyöngyszemeit.

York napsütése

            – Eleinte Petőfit szavalt a kiságynál – mondja Kubik Anna –, majd Arany János verseit, de azoktól Virág mindig sírva fakadt. Úgyhogy áttértünk Shakespeare-re. Imre mostanában a III. Richárdot meséli esténként.

          – Melyik részét?

          – Az elején kezdi, onnan, hogy York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át, és mondja-mondja.

          A nagymama saját készítésű süteménnyel kínál, s szemérmes büszkeséggel ő is ejt néhány dicsérő szót az unokáról. Kubik Anna pedig a változásról beszél.

          – Valahogy minden másnak eltörpült a jelentősége Virág mellett. Új, ismeretlen érzések támadtak fel bennem. Még egy hónappal a születése után is előfordult, hogy váratlanul, minden ok nélkül sírva fakadtam. Egyszerűen attól, hogy itt ez a védtelen, csodálatos, pici emberke, és rám van bízva. Egyébként könnyű vele, kedves, mosolygós, elragadó. Fantasztikus élmény látni, ahogy napról napra nő, változik, fejlődik. Valahogy lelassult az idő mellette, minden apróság érzékelhetőbbé vált. Sok mindenre rácsodálkozom. Az emberekre is. Délelőttönként nagyokat sétálunk, s közben rendre ismeretségek adódnak. A gyerekre még a legmorcosabb járókelők is rámosolyognak, s kérdezősködnek: mennyi idős, mit tud.

          Virág éppen bemutatja, mit tud: gaj, gaj – mondja két csuklás között, majd folytatja. A csuklást. Sem tea, sem citromlé nem múlasztja, ráijeszteni pedig egyikünknek sincs szíve.

          – A színházi munka nem hiányzik? – kérdem, teregetvén magamat szakmai irányba.

Négy plusz négy

– Karácsony óta újra játszom, a Krétakörben és az Adventben. Előtte hat-nyolc hónapig nemigen jártam bent a színházban, merthogy a színházban most nem túl jó. Csak konkrétan a színpadon jó. Ijesztgettek a kollégák, hogy majd meglátom, mennyire megcsappant a közönség,az emberek leszoktak a színházba járásról. Ehhez képest megnyugtató volt azt tapasztalni, hogy erre a két előadásra még mindig rengetegen kíváncsiak. Változatlanul megtelnek a lépcsők is. Pedig az Advent lassan a 200. előadáshoz közelít. Igaz, ez a Sütő-darab mindig hozzájut valami friss aktualitáshoz. Volt olyan időszak, amikor nem is Erdélyről szólt. A Krétakört szintén élvezet játszani, mert új még, s folyamatosan változik, gazdagodik. Új feladatom ebben az évadban nem lesz. Apró-cseprő munkákat persze vállalok – ha nem tenném, miből fizetném az OTP-t? –, de hat-nyolc hetet, amennyit kitesz egy színházi bemutató próbaidőszaka, egyelőre nem szívesen lennék távol a kislányomtól. Most négy plusz négy előadást játszom havonta, ennyi estére éppen jó bemenni a színházba. Ismerem a havi 28-30 előadást is, az leginkább a favágáshoz hasonlatos. Most jó. Egy kicsit még maradhatna így.

Stuber Andrea