A szavanna fia

Színes olasz – NSZK film

          Mi nem jutott eszébe Yves Allegret-nek, a francia filmművészet nagy öregjének? Csinált egy majdnem kalandos, majdnem indiánfilmet. A szavanna fiában ugyan nem az apacsok és a sziúk esnek egymásnak harcias Hiiijjj! csatakiáltással a Missouri vidékén, hanem az utszik és a dinek valahol Afrikában. Utóbbiak bantu négerek lévén sötétebbek rézbőrű kollégáiknál, de a színes tolldíszek stimmelnek. Közöttük él Iza. Főhősünk átmeneti figura: fehérbőrű bár, de már egészen kisgyermek kora óta utszi szeretne lenni. A tősgyökeres utszik közül persze kevesen támogatják ezen törekvését. Utszinak ugyanis születni kell. Nehéz a kakukkfióka élete, mígnem felvirrad a régen várt nap: ha Iza kiállja az előírásszerű Nagy Próbát, akkor végre bebocsátást nyer a törzsbe. Testét fehérre meszelik, kezébe kap egy dárdát, aztán spuri! Bújjon el az erdőben! Ezután társai 20-30 napon át hajkurásszák. (Kész csoda, hogy vannak még élő harcosok, amikor a Nagy Próbát mindenkinek ki kell állnia.) Iza túléli az őserdei akadályversenyt. Nem mintha a csenevész fiúba tarzani erő, ész és bátorság szorult volna, de mert az indák között összefut a dinek humanista és pacifista törzsfőnökével. Ő tanítja meg a fiút többek között arra, hogy a mérges kígyó ellen a legjobb fegyver a félelem legyőzése. Később Iza a fehér telepesek között is megfordul, majd az utszik megtámadják a dineket. Előbbiek piros, utóbbiak kék tunikában, hogy a csatában jól meg lehessen különböztetni őket. Nem sorolom tovább a kalandokat, ennyit is csak azért mertem ecsetelni, mert úgyis negyedóra előnnyel kiszámítható minden fordulat.

Nagy baj azért nincs. Látunk szép természeti képeket, bár az állatfelvételek feltűnően másik filmből kerültek ide. Hallunk jó zenét, ez Guido és Maurizio de Angelis érdeme. A végére pedig marad a hit, remény, szeretet. A pátosz avatott szakértője, a narrátor biztosít minket: eljön majd az az idő, amikor az emberek békében élnek. Uff!

Stuber Andrea