TBZ, 1950

Örkény-bemutató Szolnokon

Glória – ez a címe Örkény István kisregényének, melyből a szerző (a Macskajátékhoz és a Tótékhoz hasonlóan) színpadi művet is írt. A darab „Sötét galamb”-ként érkezett a színházba, talán mert divatja volt egy időben a szépen hangzó, de keveset eláruló címeknek. A színművet 15 évvel ezelőtt mutatta be a Nemzeti, a kisregényből készült tévéváltozatot pár éve láthattuk. Most a szolnoki Szigligeti Színház Ács János vendégrendezésében tűzte műsorára a darabot.

Örkény hőse Glória nővér, aki a rendek feloszlatása idején a zárda kötelékéből-oltalmából kikerülve kényszerül új életet kezdeni. A felnőttkori felnőtté válás nehéz útja ez. A szolnoki előadás nem pusztán a lélektani folyamatot ábrázolja. Markáns színekkel festi meg magát a korszakot – a sokat emlegetett Rákosi-érát. Ács János mintha a 80-as évekből küldte volna vissza Glóriát egy időgép segítségével 30-35 évvel korábbra. Ilona – ezt a nevet viseli a lány a civil életben – pontosan olyan értetlenséggel figyeli az őt körülvevő világot, mint ahogyan a mai fiatalok, az 50-es évek után felnőttek nemzedéke tekint ama korszakra. Pedig ez a „deklasszált” apáca – Egri Kati pontos, jól kidolgozott alakításában – nem ostoba. Nem is igazán szemérmes, nem is igazán gátlásos. Inkább dacos. Képes lenne rá, de alkalmasint tudatosan „szabotálja” a beilleszkedést. Azóta erre már olyan szakkifejezéseket is kiötlöttek, mint a deviancia és a TBZ (társadalmi beilleszkedési zavarok). Glória erről persze mit sem sejt, ő csak érzi, hogy a zárdai szent, tiszta, eszmei ihletettségű élet át nem menthető. Ez már az első pillanatban kiderül. Amikor elárvultan téblábol a felszámolásra ítélt zárdában, szállítók érkeznek harsány „Szabadság!” köszönéssel, s munkához látnak; kifelé cipelik a Madonna, Jézus képeit, befelé Sztálinét és Rákosiét. (Tiszteletadó gesztus lehet ez Ö. I.-nek, a groteszk nagymesterének.) Glória tehát kilép a világba és idézőjelbe teszi önmagát. Amikor a testileg-lelkileg felszabadult, a vas és acél országa építésének mámorában élő emberek között szentekkel példálózik, mintha maga is (ön)iróniának szánná. Azután megérinti az élet, a szerelem, s istenáldotta belső biztonsága meginog. Nem véletlen, hogy az előadás már-már bohózati csúcspontja az a jelenet, melyben az ex-főnökasszonynál „zsúrozó” volt apácák – Glóriát megvigasztalandó – egymást túllicitálva hencegnek el nem követett vétkeikkel. Ács János itt remekel. Egyébként az egész előadás lendülete, élvezetessége, gondolatisága dicséri a rendező munkáját.

A díszlettervező, Antal Csaba néhány jól eltalált bútordarabbal, „dologgal” jelzi a változó helyszíneket. Ezek a tárgyak erős atmoszférát teremtenek, viszont ennek fejében viszonylag sok idő telik el a hurcolkodással. Szakács Györgyi jelmezei kedvesen korfestőek, hangulatosak. Jók a színészek is. A már említett Egri Katin kívül megnyerő Nagy Sándor Tamás Gusztija. (Az igaz hitre térítendő Guszti különben a kisregény két figuráját egyesíti.) Találóak Győry Franciska, Bajcsay Mária, Koós Olga, Kátay Endre és a többiek alakításai is. Féltő alázattal követik-kísérik a hitetöredezett lány kálváriáját.

Ne féltsük Glóriát. A decensen katartikus befejezés azt sugallja, hogy Ilona végre hazatalál a világi világba. Már emberből gyúr istent magának.

Stuber Andrea