Az alvilágot felszámolni

          A szovjet filmművészeknek van mondanivalójuk a háborúról. Még akkor is, ha éppen másról akarnak beszélni. Borisz Grigorjev filmjében a kor, a helyszín, a hadi helyzet (Nyugat-Belorusszia, 1945 tavasza) csak keret, ürügy, körülmény egy krimiszerű kalandfilmhez vagy kalandos krimihez. Mégis, ha van érdeme ennek a nem is bűnügyi, hanem bűnüldözési történetnek, akkor az a “levegő-előállítás”, a korszak nehézségeinek hiteles és emlékeztető megjelenítése. Azok számára, akik a háborús filmekre csak ilyen kommerszebb formában vevők. A hátországi városban volt fasiszták és egyéb gyanús elemek bandája öl, rabol, fosztogat. Danyilov, a humánus ügyészségi nyomozótiszt (Oleg Sztrizsenov kellő gondterheltséggel alakítja) vezeti a felszámolásukra indított harcot. Egyik oldalon tehát a bizalomgerjesztő külsejű rendőrök, másikon a kevésbé bizalomgerjesztő banditák, ami azért jó, mert így mindig tudjuk, kinek kell drukkolni. A szereplők tumultusában ugyanis olykor nehezen követhető, hogy ki kicsoda. Küzd egymással rabló és pandúr, néha látványos verekedéseket produkálnak, vagy szép szimfonikus zenére lövöldöznek. Emlékezetes figura a véletlenül a rosszak közé keveredett – és ezért jó útra téríthető – repülős tiszt (Vaszilij Lanovoj), mert olyan lenyűgöző szeme van, mint John Cassavetesnek, csak az utóbbi jobban tud nézni.

          Rendet, közbiztonságot teremteni a háború zűrzavarában – ez valóban nagy feladat. Lényegbe vágóbb, izgalmasabb kalandot nem is kívánhatunk. Legfeljebb lényegbe vágóbb, izgalmasabb filmet.

Stuber Andrea